Kiadó ház a Zemplénben

Fony - Tamás Porta

A kiadó ház ::::::: Fony, látnivalók :::::: Árak, elérhetőség

Fony - látkép

Kérjük látogasson el ÚJ HONLAPUNKra (www.zemplen-szallas.hu), ahol sokkal részletesebb információkkal szolgálunk!

Utikönyv Fonyról A Zemplén érintetlen természeti szépségei között simul a Gergely hegy oldalához Fony, egy háromszáz lelkes, hajdan komoly üdülőhelyként számon tartott település. A rendkívüli módon elöregedett faluban alig van gyerek, szinte csak öregekkel találkozni az utcán, templomban, kocsmában. Nyáron a faluban átveszik az uralmat a művészek, értelmiségi családok, fiatalok, akik mind egy dologra vágynak: nyugalomra és csendre, hogy odafigyelhessenek a természetre és egymásra. Erre nyújt lehetőséget a falu egyik legrégibb háza, a hatalmas terméskövekből rakott Tamás porta is. Kétszáz évvel ezelőtt védelmi funkciót látott el: kőfalai menedéket nyújtottak minden betérőnek, akkor is, ha esetleg a törvény elől kellett bujdosnia.
Az árnyas diófák, a hűvös szobák kiváló lehetőséget biztosítanak a ma pihenésre vágyónak is. Három szoba, társalgó, fürdőszoba, konyha, spájz és WC áll a vendégek rendelkezésére. A kisebb gyerekek biztonságos körülmények között rohangálhatnak és játszhatnak a körülkerített 700 négyszögöles udvaron. A fűvel borított kertben a gyümölcsfák (gönci barack, szilva, dió) és a bőven termő málna, ribizke, egres bokrok között sátorozásra is lehetőség nyílik.. A kertben vegyi kezelés nélkül előállított gyümölcsök is a vendégeket szolgálják. Fony - kiadó ház
Fony - pincesor Fonyból számos kiváló kirándulási lehetőség kínálkozik. A falu egyik legérdekesebb látnivalója a több száz éves pincesor, ahol hűvös nyári alkonyokon még manapság is meg lehet hallgatni a falubéli asszonyok nótázását. A főtéren és a társasági élet központjában, a kocsmában állandó kiállítás látható a nyári művésztáborok itt készült alkotásaiból. A közeli domboldalakon és hegyeken alkalom nyílik a legkülönfélébb gombák és gyógynövények gyűjtésére: vargánya és császárgomba, som, szamóca, ezerjófű, kamilla és kakukkfű kelletik magukat az illatos réteken.
Kellemes gyalogtúrával elérhető a Regéci vár, a fonyi ősborókás, a hejcei apácazárda évszázados épülete a szinte megérinthető feketemókusokkal, vagy a hejcei szoborkert. A biciklis, autós kirándulások is tartogatnak szépségeket a falu közvetlen közelében. Fonytól 6 kilométerre fekszik Vizsoly, ahol a műemlék templomban az első magyar nyelvű bibliát lehet megtekinteni a freskóval díszített falak között. Az érdekes nevű szomszéd faluban, Korláton egy XV. században épült műemlék templomot láthatunk, innen pedig már csak egy ugrás a Boldogkői vár. A falutól 20 kilométerre van a szlovák határ, így egy egynapos autós túra alkalmával el lehet látogatni Kassára, meg lehet nézni a Betléri kastélyt, a Krasznahorkai várat. Egy természeti, építészeti szépségekben bővelkedő túra lehet a Gönc (Huszita házak), Telkibánya (bányászmúzeum), Hollóháza (porcelán múzeum), Fűzér (Fűzéri vár), Fűzérradvány (Károlyi kastély, Rákóczi fa), Sárospatak (Rákóczi vár), Tolcsva (Ős Kaján étterem), Erdőhorváti, Háromhuta, Regéc, Fony útvonal. A Tokaj-hegyaljai borvidék egyik legjobb hangulatú pincéje a tarcali Pataky Pince, ahol kiváló minőségű borok, borpárlatok, aszúk várják egy gyertyafényes kóstolóra a megfáradt vendéget. Regéci vár
 
Aki vizes kalandokra, horgászásra vágyik, ellátogathat az öt kilométerre kanyargó Hernádhoz, de pisztráng vagy rákfogással is lehet próbálkozni a kristálytiszta Malom-patak vizében az Agyagos tető mellett. Ez a rész már természetvédelmi terület, ahol a csendes látogató pocokra, egérre lecsapó héját, egymással incselkedő rókakölyköket vagy a kapitális aganccsal büszkélkedő gímszarvast pillanthat meg. A korán kelőknek a ködös őszi reggelek is tartogatnak meglepetést: a szarvasbőgés emlékezetes hangjait. A falu szomszédságában több magasles, pihenő- és vadászház található. A komolyabb megpróbáltatásokra vágyóknak a Fehérkúti vadászház megtekintését ajánljuk, de kiadós túra a Gergely-hegy megmászása is, útba ejtve az iható vizű Rezső bácsi kútját. A kirándulási lehetőségek a házban kifüggesztett térképen is tanulmányozhatóak.
 
Kiadó ház - szoba

Egy főre és egy éjszakára a szállás 2200 forint. A három szobában a két pótággyal együtt 9 ember fér el, de a mestergerendás tisztaszoba padlóján elhelyezett szivacsokon még két ember hajthatja fejét éjjeli nyugalomra az élet és halál szimbólumaival díszített kovácsoltvas ajtajú cserépkályha szomszédságában.

Akinek ezek után további kérdése lenne vagy időpontot szeretne egyeztetni, forduljon a Tamás Család valamely tagjához a 30/236-50-11-es mobiltelefonon vagy érdeklődjön az esti órákban a 42/728-050-en. E-mail címünk: tamasbelaneKUKACgmail.com.

Hol is van Fony?

Kiadó ház - konyha

 

Fony , csorgó Fony , Főtér Fony, pincesor